Az Ő munkálkodásuk célpontja, kutatásuk területe más dimenzióban, de ugyanaz, mint a napi politika lovagjaié: maga az élet, csak épp nem befolyásolja véleményüket a pillanatnyi konjunktúra, esetleg a politikai vagy az üzleti érdek. A Képzelt kávéházba olyan értelmiségieket, tanárembereket, szerkesztőket, irodalmárokat, közgazdászokat, orvosokat, pszichológusokat stb. hívunk meg, várunk, akiknek műveltségük és szaktudásuk hátterével mondanivalójuk van a világról, mindarról, ami ebben a szokatlanul rohanó tempóban történik ma velünk: európaiakkal, magyarokkal, Románia és a térség lakóival. Persze a politikusokat is szívesen látjuk. A Kávéház csak keret, tartalommal a vendégek töltik meg. Természetes, hogy a megszólalók egy-egy kérdésben nincsenek mind egy véleményen, hiszen a kávéházak hajdan is az értelmes dialógus civilizált színterei voltak. Akik meghallgatják például a Sarokasztal sorozatos vitáit, csak maguk dönthetik el, hogy kinek van igaza. Nekünk az a legfontosabb, hogy Kávéházunk képzeletbeli ajtaja nyitva legyen minden számottevő vélemény, gondolat előtt. Nézzék meg néha a román köztelevízió kettes csatornáján is (TVR2) a Képzelt kávéházat, a hónap harmadik csütörtökén, délután fél háromtól. És ne gondolják, hogy túl vagyunk mindenen. A KÉPZELT KÁVÉHÁZ jelmondarta szerint.
Szerkesztői perspektíva
B. Nagy Veronika
Általános szokás a médiában, hogy szinte minden fontos és aktuális kérdésről első sorban a politikusokat kérdezik meg. Csak nagy ritkán fordul elő, hogy a szakemberek is megszólaljanak, még ritkább, hogy életünkről, az ország, az emberiség vagy csak a saját közösségünk vagy családunk sorsáról olyan értelmiségiek nyilatkozzanak, akik nem a politikai pályán képzelik el az érvényesülést, a megvalósulást, hanem a filozófia, a szociológia, valamely szaktudomány vagy az oktatás területén tevékenykednek, netán éppen írók, költők, zeneszerzők, lapszerkesztők.